Zákányszéki Manó Kert Óvoda és Bölcsőde

Változások az óvodai beiratkozásban

Az Emberi Erőforrások Minisztere határozata alapján – a Zákányszék Község Önkormányzata (fenntartó) által korábban meghatározott – óvodai beiratkozás időpontja módosul, valamint a korábbi években megszokottaktól eltérő, az alábbiakban részletezett eljárási rend szerint kerül sor a beiratkozásra.

Az emberi erőforrások minisztere – a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre figyelemmel – a 2020/2021. nevelési évre történő óvodai, beiratkozásról szóló 7/2020. (III. 25) EMMI határozatában a 2020/2021. nevelési évre történő óvodai beiratkozások vonatkozásában egyedi eljárási szabályokat határozott meg:

  1. 1. A kötelező felvételi körzettel nem rendelkező óvodák – ahová egyedi elvárások esetén, egyedi jelentkezési feltételek teljesítésével lehet jelentkezni,

– 2020. április 17-éig fogadják a szülők beiratkozásra vonatkozó szándéknyilatkozatait – melyben a szülőknek meg kell jelölniük a gyermek kötelező felvételt biztosító óvodájának adatait is. A szándéknyilatkozatokat elektronikus úton, telefonon vagy különösen indokolt esetben személyesen tehetik meg a szülők a kiválasztott óvoda felé.

A kötelező felvételi körzettel nem rendelkező óvoda vezetője a gyermek óvodába történő felvételéről 2020. április 20-ig dönt, és erről írásban értesíti a szülőket, valamint az érintett gyermek kötelező felvételi lehetőségét biztosító óvoda vezetőjét.

  1. A kötelező felvételt biztosító óvoda: Zákányszék közigazgatási területén állandó, vagy ideiglenes lakcímmel rendelkezők esetében, – minden jelentkezés nélkül, – a fenntartójától kapott lista alapján 2020. április 21-ig felveszi a felvételi körzetébe tartozó valamennyi olyan gyermeket, akik vonatkozásában nem érkezett hozzá jelzés arról, hogy másik óvoda felvette volna őket. A gyermek felvételét követően a felvételről írásban értesítjük az érintett szülőt. Ezekben az esetekben a beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelésének napján kerül majd sor.
  2. Abban az esetben, ha a kötelező felvételt biztosító óvoda a felvételi kötelezettségének teljesítését követően a szabad férőhelyei alapján további felvételi kérelmeket is teljesíteni tud, úgy a hozzá beérkezett, nem a felvételi körzetben élő gyermekek felvételére vonatkozó szülői szándéknyilatkozatok alapján folyamatosan, a veszélyhelyzet által megkövetelt egészségügyi szempontokra különös figyelemmel beiratkozási beosztást készít és erről az érintett szülőket haladéktalanul értesíti. A kötelező felvételi körzettel rendelkező óvoda a felvételi körzetébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatkozóan legkésőbb 2020. április 30-áig döntést hoz, melyről írásban értesíti az érintett szülőt, valamint a gyermek kötelező felvételét ellátó óvoda vezetőjét.

Kérem a Tisztelt Szülőket a fentiek figyelembevételére!

Amennyiben a beiratkozással kapcsolatos kérdés merül fel, akkor tájékoztatást az intézményvezetőtől, a 30/606-4990 telefonszámon kérhetnek.

Liebhaber Gáborné – intézményvezető

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.